Boldog Bélflóra stratégia

Ha puffadásos vagy refluxos tüneteid vannak a hagyományos prebiotikumoktól, akkor hagyd el őket és próbáld ki az alternatív „prebiotikumokat” !

Az ún. acelluláris szénhidrátok fogyasztása együtt jár a bélflóra fölborulásával és a magas gyulladásszinttel.

Minden olyan szénhidrát, ami nem sejten belül helyezkedik el, hanem szabad állapotban van, az acelluláris.

  • Mik ezek?

Minden finomított szénhidrát, cukor és minden ami lisztté van őrölve, hiszen az őrlés során megtörik a sejtfal és szabadon hozzáférhetővé válik az addig sejtbe zárt keményítő: maglisztek és egyéb nagyon alacsony szénhidráttartalmú liszt esetében ez nem probléma

A baktériumok képesek pajzsot, ún. biofilmrétegeket képezni saját csoportosulásuk köré.

Ez más baktériumok ellenanyagai, saját immunfolyamataink, sőt még az antibiotikumok hatása ellen is védelmet biztosít számukra és a szaporodásuknak is kedvez.

A bélrendszerben túlszaporodott, biofilmekké csoprotosult baktériumok ellen tehát nem sokat ér még a mega-dózis probiotikum sem.

  • Mely anyagok képesek a már meglévő biofilmeket fölbontani?
  • Rozmaringolaj, borsmentaolaj, teafaolaj, nátrium-EDTA, egyes enzimek, mint a proteázok, citromsav (citromlé), N-acetil-cisztein
  • A kurkuma, az ecet, a gyömbér és rengeteg fűszer- és gyógynövény szintén képes legalább gátolni a biofimek képződését
  • A biofilmek a szerkezetüket kalcium, vas és egyéb ásványok beépítésével erősítik, így ezek fogyasztásának elkerülésével is feltehetően csökkenthető a biofilm-képződés.
  • Mivel a K-vitamin képes már meglévő kalcium lerakódásokat fölszámolni a biofilmrétegek fölbontásában is lehet szerepe.
  • Csakúgy, mint a fitátsavaknak, hiszen azokat az ásványokat kötik meg elsősorban és hajtják ki, melyek a biofilmek szerkezetét erősítik (vas, kalcium). [28]
  • A borsmenta-, az oregánó-, a kömény-, a rozmaring-, a citrus félék és a teafa illóolajai mind képesek kedvezően befolyásolni a bélflórát azáltal, hogy a „rossz” baktériumok számát csökkentik, míg a „jó” bacik szaporodását nem gátolják.
  • A fokhagyma illóolaja is nagyon jó, de vigyázat: az egész fokhogyma erős prebiotikum!)
  • A tejsavóból kivont és az anyatejben is jelenlévő lactoferrin képes meggátolni a „rossz” bacik megtelepedését és segíteni a „jó”-két és szintén rendelkezik biofilm gátló (és talán bontó) tulajdonsággal is (feltehetően a vas megkötése miatt).

És legvégül a bélflóra egyensúlyának helyreállításában a stressz elkerülése óriási szerepet játszhat, ugyanis a tartós STRESSZ növeli a bélfal áteresztését és a bélflóra egyensúlyát is fölborítja.

Ez egy ördögi kör, mert a felborult bélflóra egyensúly pedig fokozza a különböző ingerekre adott stressz reakciót.

Oszd meg, ha tetszett:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn
Picture of Tamás LIlla

Tamás LIlla

Fitness coach, Világbajnok 5. helyezett, Magyar bajnok sportmodell, Táplálkozási tanácsadó, Pilates oktató és korrektív tréner

Színes receptek, edzés, mentális és lelki egészség, életöröm Lillával. Szenvedélyem a testépítés és a fitnesz, szeretek segíteni és alkotni. Imádom a mediterrán ízeket, az egyszerű desszerteket és a gyors vacsorákat, na meg a nagy társasjátékozásokat. A család, a barátok és a csapattársak mindig megihletnek.

TAMÁS LILLA
Fitness Coach

Shape Your Body Edzőtábor felnőtteknek

Címkék

Kövess a közösségi médián

Még több cikk

Még több cikkem, amit ajánlok Neked

Kávé

A legújabb kutatási eredmények a kávéról.